Jenes Ignác Jessé
perc
perc
Jenes Ignác Jessé vagyok, 2018-ban szereztem meg gyógytornász diplomámat a Pécsi Tudományegyetem Zalaegerszegi Képzési Központján.
Gyerekkorom óta közel áll a szívemhez a mozgás, ezért életem során több sportban is kipróbáltam magam. Ezen sportok közé tartozik a kosárlabda, görhoki, karate, labdarúgás, BJJ (brazilian jiu jitsu), illetve a boksz is. Számomra kézenfekvő döntés volt, hogy a gyógytornász szakmát válasszam, és ezáltal munkám során segítségére lehessek a különböző mozgásszervi problémákkal hozzám forduló vendégeknek.
Jelenleg fő állásomban labdarúgók rehabilitációjával foglalkozom, azonban a korábbi munkahelyeimen is hasznos tudást szereztem. Dolgoztam ortopédiai, reumatológiai és neurológiai problémákkal küzdő betegekkel, illetve hasznos tapasztalatot szereztem még a sebészeti osztályon végzett munkám során is.
Kiemelkedően fontosnak tartom az alapos és precíz betegvizsgálatot, mert erre épül az eredményes, hatékony közös munkavégzés, illetve segítséget nyújt a megfelelő rövid és hosszútávú célok kialakításában. Az első alkalomtól kezdve próbálom a vendégeim bizalmát elnyerni, hogy a gyógytorna kezelések a lehető legeredményesebek legyenek és a lehető legjobb hangulatban teljenek.
Örömmel várom, hogy élőben is találkozhassunk és segítségedre lehessek!
16:00 – 21:00
16:00 – 21:00
16:00 – 21:00

Kezdjük azzal, hogy elkezdjük.
Budapest 1107
Somfa utca 5/D.

Pálinkás Gábor