Kőszegvári Ági
perc
perc
Kőszegvári Ági vagyok,
Okleveles gyógytornász-fizioterapeuta.
2012-ben szereztem meg BSc és 2016-ban MSc szinten a Semmelweis Egyetemen.
Közel 12 évig sportoltam, klub, illetve válogatott színekben is. Ez idő alatt számos sérüléssel találkoztam, testközelből is. Többek között ez vezetett engem a gyógytornászi pályára, ahol nap, mint nap lehetőségem van arra, hogy másokon segítsek. A sporttal való kapcsolatom azóta sem szűnt meg, hiszen szabadidőmben a különböző sportcsapatoknak segítek szakmai stáb tagjakénk ,illetve falat mászok, crossfit órákra járok.
Az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet Rehabilitációs osztályán dolgoztam 8 évig, maj 2021 óta már csak a magán ellátásban dolgozom. Mind a kórházban, mind a magán praxisomban számos sportoló és fiatal is megfordult nálam segítséget kérve a problémájukra.
Diplomám megszerzése után megkezdtem munkámat az egyetemei oktatásban, főleg az angol nyelvű képzésben.
Szakmai célom, hogy a különböző reumatológiai és mozgásszervi megbetegedésről, azok kezelési lehetőségeiről, illetve az eltérő terápiás módszerekről naprakész tudásom legyen. Éppen ezért számos kutatást folytattam le az említett témakörökben, amelyek némelyikét szakmai fórumokon is bemutattam. 2016 és 2017 közt egy futókra, illetve a hétköznapi embernek kialakított mozgás prevenciós (megelőzési) program szakmai résztvevője voltam.
Munkám során az a célom, hogy azonnali és hosszútávú eredményeket érjünk el közösen betegeimmel. Az eredményes gyógytorna titka az együttműködésben, kitartásban és rendszerességben rejlik. A feladatom, hogy megtaláljam a Neked legmegfelelőbb kezelést, amely alkalmazkodik a problémához és a személyiségedhez.
Örömmel várom, hogy együtt tegyünk azért, hogy Te jobban érezd magad a bőrödben.
Az általam elvégzett továbbképzések:

Aki panaszkodik, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé.
Budapest 1107
Somfa utca 5/D.

Fábry-Szántó Zsófia